HTC Desire 300 - lélek nélkül

Bevezető, tartozékok

Nincs igazság a Földön, legalábbis nem jöhet össze minden mindenkinek. Ez igaz a mobilgyártók világára is, ahol bizony óriási fordulatoknak lehettünk és bizonyára leszünk is még tanúi. Ki hitte volna, hogy a Nokia elveszti látszólag megdönthetetlen első helyét, és néhány év alatt egy ázsiai gyártó valósággal letarolja a piacot? Aztán a Motorola vesszőfutása is sokszor felemlegetett példa. Most meg itt a HTC és komolyan nem értem őket. Sok-sok évvel ezelőtt úgy döntöttek, elég volt a „névtelen” bérgyártásból és önálló márkát, imidzset építenek fel. Az elsők között lecsaptak az akkor debütáló Android rendszerre, ami a mai helyzetet ismerve rendkívül jó döntés volt, hiszen a Google elsöprő fölénnyel került az élre.

HTC Desire 300
[+]

Jöttek is szépen sorban a készülékek, a HTC kitalálta a Sense felületet, amivel szintén az elsők között formálták át a gyári kezelőfelületet. Először minden szépen alakult, aztán valami valahol nagyon szétcsúszott, masszív gödörbe kerültek, ahonnan már elég hosszú ideje nem képesek kilábalni. Közben megalkottak olyan csodás mobilokat, mint a One, amely prémium anyagokat és formákat, erős hardvert vonultat fel. Sajnos itt is elkövettek baklövéseket, egyrészt a büszkén mutogatott UltraPixel kamera terén, illetve folyamatosan csúszó piaci megjelenés, különféle botrányok (Nokiától „lopott” mikrofon technológia) kísérték az útját, ami egy csúcsmodell esetében különösen veszélyes. Eközben a vetélytársak se aludtak, megelőzték a HTC-t és a tajvani gyártó bizony lemaradt. A One bevezetése túlságosan lekötötte őket és az alsóbb kategóriákat eléggé elhanyagolták. Most a Desire márkanévvel próbálják ezt pótolni, köztük a Desire 300-zal, ami nagyjából a középkategória alsóbb régióra támadna. Ám ez a támadás megint nem lesz elsöprő erejű, de ne siessünk ennyire előre.

HTC Desire 300
[+]

A készülék a Speedshop-tól érkezett hozzánk, de gyorsan kiderült, hogy az „unboxing” minden téren elmarad, ugyanis egy jelöletlen fehér dobozban hevert az eszköz. A számunkra nem meglepő csomagolás ráadásul mindössze a telefont rejtette magában, semmilyen tartozék nem volt benne. Ismerve a gyártó többi modelljét, a polcokra kerülő pakkban egy hálózati töltő, USB kábel és valamilyen füles biztos akad majd.

HTC Desire 300
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés