Samsung Galaxy Mega 6.3 - a tepsik királya

Bevezető, tartozékok

Azt hittük, ha lenyomják a Nokiát, és világszinten feljutnak a csúcsra, kicsit megnyugszanak. Hát nem, a Samsung gőzhengere iszonyatos sebességgel száguld, talán még gyorsabban, mint előtte. Ahogy azt tették már korábban, a minél szélesebb paletta érdekében nem csupán a készülékek felszereltségével, tudásával variálnak. Ha kell, kitalálnak új kategóriákat. A fényképezős őrületet is meglovagolták (ez épp most kezd megint felpörögni), van már strapabíró okostelefon, dual SIM, egy-kettő-négy-nyolc magos processzor, amit csak szeretnénk.

Samsung Galaxy Mega 6.3
[+]

Most meg mi a legújabb őrület? Növeljük meg a kijelzőt! Ez mára odáig fajult, hogy kaphatunk telefonálásra is alkalmas tabletet (pl. Asus Padfone), és ugyanezt a másik irányból közelítik a tabletként is alkalmas telefonok. Az első generációs Galaxy Note megjelenésekor a legtöbben nevettek, pedig azóta látjuk, hogy a koreaiak egy lavinát indítottak el. A Note széria egyfajta „olcsósított” kiadásaként most ismerkedjünk meg a Galaxy Mega néven futó eszközökkel.

Samsung Galaxy Mega 6.3
[+]

Elsőként a nagyobbik, Mega 6.3 néven futó típus jutott el szerkesztőségünkbe (egész pontosan az i9205 típusjelű, LTE-s változat), a telefon(?) egyenesen az XXL GSM-től érkezett. Az S4 hullámot meglovagolva már a doboz is ugyanazt a stílust követi. Nekem szimpatikus és ízléses a famintázatú doboz, ami mellesleg teljesen környezetbarát anyagokból és festéssel készül. Elsőnek a készülék fogad, alatta vannak a tartozékok. Hálózati töltőfej és microUSB kábel, valamint sztereó füles a hozzátartozó szilikonpárnákkal alkotják a szokásos pakkot. A kevésbé szokásosat pedig egy 4 GB-os memóriakártya, amihez adapter is mellékeltek.

Samsung Galaxy Mega 6.3
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés