szerző:
Tetszett a cikk?

Lebegni ugyan még nem tud, de olyan szépen siklik, mintha nem is lenne kereke. Kipróbáltuk az iHovert, amiben ráadásként még Bluetooth és sztereó hangszóró is van. Kortól és nemtől függetlenül hatalmas élményt jelent

Marty McFly már jó néhány évtizeddel ezelőtt légdeszka segítségével közlekedett az azóta kultikussá vált Vissza a jövőbe című filmben, melynek egyes, akkoriban igencsak jövőbe mutató technológiai fejlesztései több-kevesebb sikerrel már meg is érkeztek a jelenbe. Realitássá vált például az önbefűzős cipő és néhány millió forint ellenében akár valódi légdeszkát is vásárolhatunk, bár ez utóbbi ténylegesen lebegő fejlesztések egyelőre még több sebből véreznek. Az általunk kipróbált iHover ezzel szemben nem kerül egy vagyonba, és légdeszkához hasonló élményt kínál, de azért a kereken történő gördülést egyelőre nem ússzuk meg.

Nem Segway, nem jármű

A 2000-es évek elején debütált Segway ma már hozzátartozik a metropoliszok modern városképéhez, bár a gyártó eredeti terveivel ellentétben nem annyira a hétköznapi, hanem sokkal inkább turisztikai felhasználás révén. Bár a Segway könnyen megszerethető városi közlekedési eszköz, mérete, tömege és ára sokakat elriaszt a vásárlástól. A hoverboard (légdeszka) besorolású új riválisok ennél már kompaktabbak, és az áruk sem csillagászati, vagyis elvileg minden adott a piaci sikerhez. Azt azonban rögtön még itt a cikk elején tisztáznunk kell, hogy az egyesek által egyszerűen csak Mini Segwaynek nevezett hoverboardoknak a valóságban semmi közük sincs a Segway nevezetű gyártóhoz.

A rengeteg divatos színben készülő iHover egy kétkerekű elektromos önegyensúlyozó eszköz, mely a Segwaytől eltérően nem rendelkezik kormányoszloppal, a kerekei pedig sokkal kisebbek. A Nemzeti Közlekedési Hatóság hivatalos álláspontja szerint a készülék nem minősül járműnek, vagyis használója gyakorlatilag gyalogosnak tekinthető, tehát az iHoverrel elvileg bárhol gurulhatunk, ahol egyébként gyalogolni szoktunk, legyen szó járdáról, sétálóutcáról vagy például egy bevásárlóközpont belteréről.

László Ferenc

Pattanjunk fel rá!

A 60-70 centiméteres "deszkának" két méretes kereke van, melyek a két szélen kaptak helyet - az alumíniumötvözet vázból és műanyag borításból álló eszköz szimmetrikus kivitelű, és a két egyforma félszerkezet középen el tud fordulni néhány fokot egymáshoz képest.

Miután bekapcsoltuk a ketyerét, az egyik lábunkkal vízszintes helyzetben rá kell lépnünk az egyik gumírozott lábtartóra, és ha ez megvan, ugyanezt kell tennünk a másik lábunkkal. A felpattanás jó eséllyel már az első próbálkozásra sikerülni fog, de tapasztalatunk szerint legfeljebb pár percnyi gyakorlás után már mindenkinek megy a dolog. Egyensúlyozni tulajdonképpen nem is magunknak kell, mert ez elvégzi helyettünk a szenzorokkal és motorokkal telepakolt légdeszka, tehát az egyensúlyi állapot elérése számunkra nem jelent megterhelést.

László Ferenc

Érdekesség, hogy egy úgynevezett "kezdő üzemmód"-ot is aktiválhatunk, amikor is a rendszer kisebb sebességet és lomhább reakciókat produkál. Akinek tehát nagyon nehezen megy a kezdet, az ezt is bekapcsolhatja, de ez már tényleg csak amolyan vészforgatókönyv, mi nem használtuk ezt a módot a betanulási folyamat mindössze néhány perces ideje alatt.

Indulás!

Amennyiben egy kicsit előre dőlünk, és mindkét lábfejünkkel aktiválunk egy-egy infravörös szenzort, az iHover szépen lassan elindul előrefelé. Ha pedig ennek ellenkezőjét tesszük, akkor logikusan fékezni, majd pedig tolatni fogunk. A kanyarodás is rendkívül egyszerű, ilyenkor ugyanis csak az egyik lábunkkal kell "gázt adni". A helyben megfordulásnak sincs akadálya, ehhez annyit kell tenni, hogy az egyik lábunkkal előre, a másikkal pedig hátra terhelünk, és máris kezdődhet a pörgés.

László Ferenc

Értelemszerűen a sima aszfalt a hoverboard legideálisabb játszótere, de egy kis gyakorlás után akár földútra és fűre is merészkedhetünk vele. (Itt a faágakra, a kiálló gyökerekre és a padkákra nem árt vigyázni.)

Méretkérdés

Háromféle, 6,5, 8 és 10 colos légdeszkát próbáltunk ki, melyek között csak a kerékméret és a talpmagasság tekintetében volt eltérés, illetve abban, hogy csak a legnagyobb modellhez jár levegővel felfújt kerék – a többi tömör gumin gurul. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az igazán kényelmes használathoz érdemes a 10 colos modellt választani, nemcsak a nagyobb méretű kerék, hanem a puhább gumi által biztosított enyhe rugózás/csillapítás miatt is.

Az iHovert minimum 20 és maximum 120 kilogramm tömegű emberek használhatják. Azt vettük észre, hogy egy 5 éves sokkal hamarabb ráérez az új élvezeti forrás kezelésére, mint egy 35 éves, bár ez talán nem meglepő. A gyerekek egyébként a 8 és 10 colos változatokat éppolyan ügyesen kezelik, mint a 6,5 colos modellt, maximum néhány centiméterrel magasabbról esnek le róla, bár ilyen általában csak nagyon ritkán fordul elő. Védősisakot és testvédő felszereléseket is használhatunk, bár véleményünk szerint a hoverboarddal kisebbet lehet esni, mint biciklivel. Ha nagy a baj, egyszerűen csak lelépünk a deszkáról, vagy maximum gurulunk egyet és kipörögjük a mozgási energiát.

Hogyan megy? És meddig?

A kerekekbe szerelt két darab 250 W-os elektromotor a legnagyobb csendben teszi a dolgát, így a járdán előttünk közlekedő gyalogosoknak adott esetben füttyszóval jelezhetjük érkezésünket. A sebességet a dőlésszögünk határozza meg, a maximális tempó 10-15 km/h, melyet a deszkán többnek lehet érezni.

Az egyensúlyérzéket és a két agyi félteke közötti szinkronizációt egyaránt fejlesztő készülék számára az emelkedők sem jelentenek akadályt, már amennyiben 20 fokosnál nem nagyobb a dőlésszögük.

Egy feltöltéssel 15-20 kilométeres távolság tehető meg: tesztjeink során több alkalommal 2,5-3 órát nyúztuk egyhuzamban a töltöttségjelzővel is ellátott deszkát, és általában mi fáradtunk el előbb, nem az akkumulátor. Amikor lemerül a 4400 mAh kapacitású és 36 voltos egység, teljes feltöltése mintegy 1,5-2 órányi időt vesz igénybe.

László Ferenc

Extrák

Mezítláb nem annyira, inkább cipőben érdemes felállni a masinára, mely IP54-es minősítésű por- és vízállósággal bír. Esőben nem ajánlott gurulni, bár a felfröccsenő víz nem tesz kárt az elektronikában.

Itt jegyzendő meg, hogy a csúcsmodell Bluetooth-kompatibilis és sztereó hangszórókkal bír, melynek értelme, hogy a zsebünkben meglapuló okostelefonunkon lévő kedvenc dalaink vezeték nélküli módon átküldhetők a deszkára, így a környezetünk is élvezheti/megszenvedheti zenei ízlésünket.

László Ferenc

Verdikt

+: valódi élménygenetáror, gyorsan megtanulható intuitív kezelés, korrekt üzemidő, hangtalan működés, Bluetooth-kihangosítási opció.

: a 13-15 kilogrammos szerkezetet nehéz cipelni, a tömör gumis változat rázós, lehetne kicsit olcsóbb.

Az iHover elsősorban a nagybetűs Élményről szól: a legnagyobb csendben, álló helyzetben gurulhatunk ott, ahol amúgy a gyalogos társaink közlekednek, a gyalogos tempónál jelentősen nagyobb sebességgel. Az irányítás a gyors betanulás után rendkívül egyszerű: tulajdonképpen nem is nagyon kell figyelnünk arra, hogy mit szeretnénk tenni a deszkával, kicsit olyan, mintha a gondolatainkból olvasna. Az üzemidő teljesen rendben van, az önfeledt guruláshoz azonban nem árt jó minőségű aszfaltot keresni. Az iHover kiviteltől függően 115-150 ezer forintos áron kapható.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.