Egy papírdarab kiszabadítja a beszorult S Pent

Pár napja attól volt hangos az internet, hogy ha a Samsung Galaxy Note5 S Penjét fordítva dugják vissza (amihez nem kell komolyabb erőkifejtés, ezért egy gyermek is könnyedén elkövetheti a bakit) a tollat fogó két kis emelőkarba beakadhat a stylus vége, az erőltetett kiemelés pedig megsértheti az S Pen eltávolítását érzékelő kis szenzort. A termékleírásban persze jelezve van, hogy csak a tollhegy vége felől szabad a stylust visszadugni, fordítva pedig a baj előtt feltűnhet, hogy a hegy kiáll, mindenesetre az idén könnyebb galibát okozni, mint korábban, amikor az S Pen teteje vastagabb volt az aljánál.

Ha mégis beragadna az S Pen a Note5-be, akkor sincs baj, egy kis trükkel ugyanis jó eséllyel kiszabadítható a széria leghasznosabb extrája. A How2Tech szerint erre ráadásul egy vékony papírdarabnál nincs is többre szükség, az első emelőkart ugyanis azt végigvezetve hátra lehet tolni, majd a beszorult stylust egyszerűen kihúzni. Más kérdés, hogy ha valaki még tovább tolta S Penjét, akkor is működik-e a dolog, mindenesetre, amilyen könnyen beszorul a toll, ha nem a leírásnak megfelelően tolja vissza az ember, olyan könnyen ki is lehet szabadítani egy kis ügyességgel. Kár, hogy nálunk még rendeltetésszerűen sem lehet az S Pent visszadugni, mivel a jelen állás szerint idén nem lesz kapható hivatalosan a Note5, csak az S6 edge+, amelyet természetesen nem fenyeget hasonló veszély, mivel nem kapott stylust.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés