Ilyen lehet a következő Honor telefon

A Honor a kedvező ár/érték arányú készülékek miatt egyre nagyobb sikereket ér el. A kínai gyártó lényegében a Xiaomi eladási modelljét követi, vagyis közvetlenül a felhasználóknak értékesíti termékeit, kikerülve ezzel a szolgáltatókat.

A vállalat hamarosan egy új mobilt jelenthet be, melyről az orosz médiában jelentek meg képek a napokban. A fotók mellett néhány specifikáció is napvilágot látott: az új Honor 5 hüvelykes kijelzővel kerülhet forgalomba, a hátlapon egy 13 megapixeles, az előlapon pedig egy 5 megapixeles kamerával.

Adott lesz természetesen a 4G/LTE és a két SIM támogatás, valamint a hosszú üzemidő is. Alighanem egy 64 bites nyolcmagos processzor hajtja majd a készüléket, a chipset a HiSilicon családból kerülhet ki.

A formatervet fürkészve jól láthatóak az alul elhelyezkedő érintésérzékeny vezérlőgombok, amiket a Lollipopból ismert ikonokkal jeleztek. A Honor újdonságán minden bizonnyal az Emotion UI felület teljesít majd szolgálatot, és 226 illetve 261 dollár, vagyis költségek nélkül átszámolva 62-72 ezer forint közötti áron debütálhat a közeljövőben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Előzmények

  • MWC 2015: Európába jön a Honor 6 Plus

    Láttuk a CES-en, akkor még úgy volt, hogy a készülék az ázsiai és az észak-amerikai piacon lesz csupán elérhető.

  • Honor 3C - időutazás

    HD kijelző és 2 gigabájt RAM az egyik oldalon, öregedő rendszerchip és régi Android főverzió a másikon – íme a Honor megfizethető középkategóriása.

  • Honor 6 - becsületbeli ügy

    Új márkát hozott létre a Huawei, Európában és hazánkban is kapható már a Honor 6, ami újfajta értékesítési modellel próbál vásárlókat szerezni. És erre minden esélyük meg is van.

  • Több tiszteletet a Huawei-nek, itt a Honor!

    Berlinben mutatta be a gyártó azt a két készüléket, amelyek egy új brand első modelljei. A Honor 6 és a 3C már Ázsiában debütáltak, Európában is nélkülözik a telefonok a Huawei nevet.

Hirdetés