Újdonsággal készül a OnePlus

Farkas Norman - 2014. november 25.

A fiatal kínai gyártó új beharangozó kampányt indított útjára, ám egyelőre nem tudni, hogy a OnePlus One csúcsmobil utódja közeleg, vagy egy másfajta eszköz – netán egy mobil kiegészítő – bemutatójára számíthatunk.

Bár a OnePlus nem rendelkezik többéves múlttal, One nevű prémium okostelefonjával gyorsan hírnevet szerzett magának. Az általunk is tesztelt készülék a várakozások szerint nemsokára utódot kap, így nem csoda, hogy sokan felkapták a fejüket a gyártó új beharangozó fotójára, amit hivatalos Sina Weibo csatornáján osztott meg követőivel.

 

 

A képen olvasható felirat szerint „az evolúciós elmélet mindenre érvényes a világon, így a műszaki cikkekre is”. Mivel a szöveg egyértelműen a töretlen fejlődésre utal, joggal gondolhatjuk, hogy a One továbbfejlesztett utódmodelljével készül a gyártó, amit a szaksajtóban itt-ott OnePlus Two néven emlegetnek. Mindemellett figyelembe kell vennünk, hogy nincs konkrét utalás a jövevény mibenlétére vonatkozóan, tehát lehet, hogy a OnePlus nem is egy új okostelefonnal, hanem egy teljesen más kategóriát képviselő eszközzel, netán kiegészítővel bővíti kínálatát. A fenti képet várhatóan további kedvcsináló anyagok követik majd, melyek egyre többet árulnak el a jövevényről.

Akármit is forral a vállalat a boszorkánykonyhájában, reméljük, hogy hasonlóan erős ár/érték aránnyal bír majd, mint az első okostelefonja.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza