szerző:
Tetszett a cikk?

Igazán ütős Nokia telefonhoz mostanában csak óriási kivitelben lehetett hozzájutni, de a Lumia 1520 után végre itt a Lumia 930-as kistestvér. Ami – egyáltalán nem mellesleg – egyértelműen az eddig készült legjobb windowsos okostelefon.

A Nokia háza táján mostanság zajlik az élet: tavaly szeptemberben jelentették be, hogy a Microsoft felvásárolja a finn cég mobil részlegét és idén április utolsó napjaiban végbe is ment a bekebelezés. A Nokia telefonok ettől kezdve hivatalosan már a Microsoft Devices Group tálalásában jutnak el hozzánk, és a cég windowsos okostelefonjai egyelőre változatlanul Lumia márkajelzést viselnek magukon, a mostanság sokat pletykált új Nokia by Microsoft brandre pedig egyelőre még várnunk kell. Nem úgy jelen tesztalanyunkra, a hivatalos összeolvadás előtt, április elején bejelentett Lumia 930-ra, mely ezekben a napokban landol a hazai kereskedések polcain.

László Ferenc

Összement a mosásban

A Nokia tavaly év végén dobta piacra az akkoriban általunk is letesztelt és gyorsan megszeretett Lumia 1520-as modellt, mely egy gigantikus phablet, és éppen ezért komoly tudása ellenére sem tudott eljutni igazán széles rétegekhez. Már akkor azt pedzegettük, hogy a Nokia készítsen belőle egy kisebb méretű, de nem lebutított kiadást, és végül is ez lett a Lumia 930. Tehát, ha valaki csak a nagy méretei miatt nem vásárolt 1520-ast, akkor most nyugodtan lecsaphat egy 930-asra, mert kisebb különbségeket leszámítva ténylegesen ugyanazt kapja, csak sokkal emberibb, kezelhetőbb méretben. A bestseller Galaxy S5-nél kisebb felületű lett az új jövevény, bár a vastagsága és a tömege meghaladja a koreai riválisának értékeit. A minőségre egyetlen rossz szavunk sem lehet: a telefon oldalán minőségi fémkeret fut körbe, a hátlapot pedig matt felületű és remek tapintású műanyag borítja.

Nokia Lumia 930 és Samsung Galaxy S5
László Ferenc

Új csempék

A Lumia 930 az alacsonyabb árkategóriában versenyző és pár hete debütált Lumia 630/635 páros mellett a piacon lévő másik olyan okostelefon, amelyen a Windows Phone 8.1 operációs rendszer, illetve a Lumia Cyan szoftver fut. A szoftver alapjaiban véve ugyan nem sokat változott, viszont mind a felhasználói felületet, mind pedig a használhatóságot illetően kapunk jó néhány olyan újdonságot, melyre már régóta vártunk – és amit az Android-iOS páros már régóta tud.

Ilyen például a kijelző felső szekciójából lehúzható értesítési sáv. Ezen végre ott figyel az akkumulátor töltöttségi szintje százalékos formában, néhány gyorsgomb és persze az oldalirányú mozdulatokkal eltávolítható értesítések is itt találhatók. A személyre szabhatóságon javít, hogy immár a kezdőképernyőre is tehetünk háttérképet, mely az átlátszó felületű csempék mögött remekül mutat. A vissza gomb nyomva tartásával előcsalogatható multitasking menüben már nemcsak az X nyomkodásával, hanem az ablakok függőleges húzkodásával is bezárhatók az appok, valamint fontos újdonság, hogy a témabeállítások, az alkalmazások, a böngészőadatok és a jelszavak is szinkronizálhatók a különböző windowsos készülékeink között.

László Ferenc

Csak a WP 8.1 miatt egyébként nem érdemes új Lumiát vásárolni, ugyanis a nyár folyamán az összes WP 8-as Nokia készüléket be lehet majd frissíteni az új szoftverre.

Üdvözlet Redmondból

A rendszernek szerves részét képezi a Skype, illetve felbukkant a Microsoft saját okostelefonos asszisztense, a fejlett hangfelismerő funkciós Cortana, mely azonban hivatalosan egyelőre még csak az USA-ban működik. Végre külön hangerőszabályzót kapott a hívás közbeni, a csengés-, illetve az app-hangerő, ezenkívül azt is megoldották, hogy wifikapcsolat esetén a készülék teljesen automatikusan frissítse az alkalmazásokat.

Az igen erős Office és Here Drive/Maps támogatás nem újdonság, viszont az IE 11 böngésző nagyon is: a szoftver immár támogatja a privát böngészést, a weboldalak kezdőoldalra történő kicsempézését, emlékszik a jelszavakra, lejátssza a YouTube-videókat és oldalirányú lapozó mozdulatokkal léphetünk benne előre, illetve vissza.

László Ferenc

A Windows Phone Áruházban jelenleg mintegy 255 ezer app érhető el, vagyis e tekintetben még mindig több mint négyszeres az App Store és a Play Áruház előnye.

Vizuális élvezetek

Míg a Lumia 1520 esetében 6 colon sorakoztak a különböző méretű élőcsempék, addig a Lumia 930 egy 5 colos képátlóval áll a rendelkezésünkre. Ez bizony igen jót tett az egykezes használatnak, illetve mivel a felbontás változatlanul 1920x1080 pixeles Full HD, a pixelsűrűség is nőtt.

A Nokia szeret ugrálni az LCD és az OLED technológiák között, melyek közül most ez utóbbit kapjuk, a maga végtelen kontrasztarányával, hatalmas betekintési szögeivel és minimális fogyasztásával. A fényerővel nincsenek gondok, az automatikus kijelzőkép elfordítás kikapcsolható, azért viszont nagy kár, hogy a nagytesóban még ott lévő Glance Screen kimaradt a 930-ból, vagyis standby módban nincs óra-, illetve egyéb értesítés-megjelenítési lehetőség.

László Ferenc

Kezelhetőség

Míg a telefon baloldali éle teljesen csupasz, addig az ellentétes oldal elég zsúfolt: itt található a hangerőállító gombpár, az on/off gomb, illetve a kétállású exponálógomb is. Érdekesség, hogy a Lumia 630/635-ön a kijelző alsó sorába került szokásos három funkciógomb ezúttal nem virtuális, hanem valós formában várja ujjainkat a display alatt.

A 3,5 milliméteres csatlakozós fülesünket a felső élen lévő dugaljba tudjuk bedugni és ugyanitt található az ezúttal körömmel kifeszíthető SIM-slot, mely a legújabb trendnek megfelelően nano szabványú kártyát fogad magába. Az alsó élre került a fedetlen microUSB-port, vízállóságról pedig Nokia fronton egyelőre ne nagyon álmodjunk.

László Ferenc

Az unibody, tehát házilagosan megbonthatatlan készülékházba szerelt akkumulátor kapacitása az előd Lumia 925-féle 2000 mAh-nél ugyan nagyobb, egész konkrétan 2420 mAh-s, viszont a közelében sincs a Lumia 1520 3400-as szuperaksijának. Az 1-1,5 napos használati idő azért hozható, viszont tesztünk szerint a Lumia 930-nak nem éppen az akkumulátor és a használati idő az erőssége. Viszont legalább vezeték nélkül is tölthető.

Fényleső

A Nokia mindig is híres volt a remek kamerás mobiljairól és képalkotás fronton szerencsére a Lumia 930-ban sem kell csalatkoznunk. Az f2,2-es fényerejű Zeiss optikás főkamerába egy az átlagnál jelentősen nagyobb méretű és 20 millió pixeles képszenzor került, melynek révén maximum 4992x3744 képpontos felvételek készíthetők. A pixel-összevonásos technológia révén pedig olyan 5 megapixeles fotókat is kapunk, melyek nem a felbontásra, hanem inkább az általánosan kiváló képminőségre vannak kihegyezve és gyakorlatilag teljesen képzajmentesek.

Hasznos funkció az optikai zoom babérjaira törő 2x-es veszteségmentes zoom, illetve a rossz fényviszonyok mellett verhetetlen optikai képstabilizátor, valamint a dupla LED-segédfény.

László Ferenc

A haladó fotósok számára jó hír, hogy a fényképezőgép rengeteg manuális beállítási lehetőséggel bír, viszont a működési sebességén lehetne még mit javítani. A videofelvevő Ultra HD-t még nem tud, cserébe viszont a Full HD videofelvevő igen jó minőségű Dolby Digital 5.1 támogatást kapott.

Összességében véve a főkamera nagyon is szerethető, viszont a szelfifanok vélhetően elégedetlenek lesznek a mindössze 1,2 megapixeles frontoldali fénylesővel.

Az erő vele van

A Windows Phone mindig is igen jól bánt a rendelkezésre álló erőforrásokkal, így a Lumia 930-ba sem kellett betenni az aktuálisan elérhető legdurvább processzort. Ettől függetlenül a készülékben lévő Snapdragon 800 képességeit sem szabad lebecsülni, hiszen a négy darab 2,2 GHz-es processzormag is igen komoly produkcióra képes.

László Ferenc

A RAM szokás szerint 2 GB kapacitású, az integrált tárhely pedig 32 GB-os, ezúttal viszont sajnos nem kapunk microSD memóriakártyás bővítési lehetőséget.

Az LTE mobilnet természetesen 150/50 Mbit/s-os tempóval hasít, a wifii dual-bandes, valamint Bluetooth 4.0-át, NFC-t, GPS-vevőt és NFC-t is kapunk a pénzünkért. Infravörös port és a klasszikus számítógépes perifériák használatát is segítő USB On The Go nincs a fedélzeten.

Vegyem, ne vegyem?

Ha már beleuntunk abba, hogy szinte minden ismerősünk androidos mobilt vagy iPhone-t használ, és egy kicsit szeretnénk kitűnni a tömegből, akkor remek választás lehet a Nokia Lumia 930.

László Ferenc

A rajta futó legújabb Windows Phone szoftver végre már olyan, mint amilyennek mindig is szerettük volna tudni, a WP-appok száma dinamikusan nő, maga a készülék pedig abszolút minőségi, mutatós, gyors, szép a kijelzője és még a kamerájával is igen jó fotókat készíthetünk. A negatívumok közé sorolható a vártnál karcsúbb aksi, a kisfelbontású frontkamera, illetve a bővíthetőség és az Ultra HD videofelvevő hiánya.

A Nokia Lumia 930 kezdőára kontinensünkön 550 euró (170 ezer forint) magasságában alakul.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.