Nokia 225 Dual SIM - hagyományokat követ

Bevezető, tartozékok

Nokia készülékeket a mai napig sokan választanak csupán a márkanév miatt, mely azonban sajnos kevésbé csillog, mint pár évvel ezelőtt. A finn vállalat sajnos elég későn reagált az érintőkijelzős telefonok térhódítására, ráadásul arra sem a legjobban, ugyanis a Nokia 5800 sem volt éppen egy jól sikerült termék. A Windows Phone modellekkel pedig szintén nem tudtak visszakapaszkodni a trónra, aminek eredményeként a Microsoft bekebelezte őket, így hamarosan valószínűleg búcsút mondhatunk a jellegzetes logónak, valamint a Nokia 2110-zel több, mint húsz éve debütáló csengőhangnak, amely egyébként a Francisco Tárrega spanyol gitáros és zeneszerző 1902-ben írt „Gran Vals” gitárszólójából kiragadott részlet, melynek a kiválasztása Anssi Vanjokinak köszönhető, aki együtt pályázott Stephen Eloppal a Nokia vezérigazgatói pozíciójának elnyeréséért, majd miután ez nem sikerült, elhagyta a vállalatot.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

A hagyományos, azaz nyomógombos billentyűzettel rendelkező készülékek korszakának is vége, pedig viszonylag sok olyan felhasználó van a világon, akik fittyet hányva a legújabb telekommunikációs technológiákra inkább azt várják el, hogy visszajelzést kapjanak arról, ha megérintenek egy gombot. Annak idején a legtöbb gyártó ilyen mobiltelefont készített, manapság pedig a Nokia még mindig egyike azon kevés gyártóknak, akik tradícióihoz híven piacra dobnak még efféle modelleket. Tesztalanyunk célja az, hogy az alsó kategóriában hozza el a régi világ előnyeit, kiegészítve azokat a mai kor vívmányaival. A finnek újdonsága ugyanis kategóriájához képest nagy kijelzőt, adattömörítést használó böngészőt, gyors Series 30+ rendszert, két SIM-kezelést, valamint csinos formatervet kapott, az árának megítélése viszont kérdéses.

A Nokia 225 Dual SIM-et az XXL GSM küldte el nekünk, méghozzá jellegzetes, kék dobozban. A csomagolás tetején azonnal megpillanthatjuk a készülék formatervét és a pontos megnevezését. A téglatest alakú csomagot oldalról kell felnyitni, ekkor egy kis mélyedésből kacsint vissza ránk a telefon. A tartozékok a doboz aljában hevernek, a masina mellé kapunk egy töltőt, egy használati útmutatót, valamint egy normál kialakítású headsetet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia Lumia 630 - okos folytatás

    A finnek újdonsága jól illeszkedik az elérhető árú Lumiák szériájába, hiszen szép, kellemes a tudása, ár/érték aránya pedig elődeinél is jobb.

  • Nokia X Dual SIM - bétateszt következik

    Érdekes gondolat olyan androidos okostelefont csinálni, ami feature phone-nak akarja mutatni magát. A finnek újdonsága ennek ellenére piacra került.

  • Nokia Lumia 1320 - visszafogott óriás

    A finn gyártó közelmúltban bemutatott készüléke a 1520 gyengébb változata, ám ettől még nagyon jól használható, hatalmas képernyővel rendelkezik, és nagyon gyors is.

  • Nokia Asha 503 - talán sosem olvad fel

    A finn gyártó újdonsága teljesen más megközelítésbe helyezi az Asha szériát, ugyan ez most a legerősebb tag, sokat okosodott, mégis kicsit fura szemmel nézünk rá.

Hirdetés